Phil Rudd (születési nevén Phillip Hugh Norman Witschke Rudzevecuis) 1954. május 19.-én született Melbourne-ben, leginkább az AC/DC dobosaként tartják számon. 1973-1983 között, majd 1994-től újra tagja az együttesnek. Mark Evans basszusgitáros távozása után ő maradt az egyetlen ausztrál tag.

Rudd SONOR dobokat és Paiste cintányérokat használ. Halálegyszerű "2/4-es" stílusa a zenekar hangzásának egyik fontos védjegye. Mindazonáltal a rock egyik leghúzosabb dobosa.

Életrajz

 Felszerelés

Rudd Sonor dobokat, és Paiste tányérokat használ. Dobok:

• • • 22x18" Bass Drum
    • 13x13" Tom Tom
    • 16x16" Floor Tom
    • 18x18" Floor Tom

Tányérok:

• • • 14" Medium Hi-Hat
    • 20" Crash
    • 19" Crash
    • 20" Crash
    • 20" Crash
    • 19" Crash
    • 19" Crash
    • 19" Crash
• Drumheads:
  • Evans Drumheads:
    • Bass Drum: EQ2
    • Toms: Clear G2 on the batter side, EC Resonant on the resonant side
    • Snare: EC Reverse Dot on the batter side, Hazy 300 on the resonant side, PureSound "Blasters" Snare Wire

• Hardware:^[1]
  • Sonor 600 Series:
    • DT 670 Drum Throne
    • SS 677 Snare Stand
    • CBS 672 Cymbal Boom Stands (6x)
    • CBA 672 Cymbal Boom Arm
  • Sonor GSP 3 Giant Step Bass Drum Pedal
  • Sonor 5000 Series Double Tom Stand
  • Sonor 5000 Series Hi-Hat Stand </ref>

Phil Rudd a melbourne-i Surrey Hillben, 1954. május 19.-én látta meg a napvilágot. Ruddot még a középiskolában fertőzte meg a dobmánia, és addig gyötörte az anyját, amíg az végül vett neki egy dobfelszerelést, abban bízva, hogy ez is csak múló hóbort lesz. Miután 15 évesen (1969) otthagyta az iskolát, összespórolt egy kis pénzt, és vett egy olcsó dobkészletet. Hivatalosan egyetlenegy leckét vett, nem tetszett neki az ötlet, hogy tankönyvből tanulja meg, hogyan kell szétverni a dobot. Ringo Starr mellett a példaképe a Free-ben és a Bad Companyben játszó Simon Kirke, illetve a MountainbőlCorky Laing volt. Phil megtanult egy rakás Beatles számot. Megpróbált minél közelebb ülni a hangszórókhoz, hogy még hallja a zenét, és tudja tartani a ritmust az éktelen lármában, amit a dobokkal csinált. Életének fordulópontját az a pillanat jelentette, amikor először hallotta a Small Faces Tin Soldier című számát. Ahogy Kenny Jonesdobos belépett a rövid orgonafutam után, attól mindig megborzongott. Először egy helyi bandában, a Mad Mole-ban kamatoztatta tehetségét, de közben a Krayne nevű kérészéletű hobbitrióba is beszállt, akikkel Led Zeppelin, Uriah Heep és Deep Purple feldolgozásokat játszottak. Itt Rudd iskolai haverja, Geordie Leach basszusozott. A következő együttes a Charlemagne volt, 1972-ben. Egy éves fennállásuk alatt Humble Pie, Small Faces, és Free számokat játszottak különböző kocsmákban meg házibullikon. Ezek mellett az együttesek mellett Ruddnak még maradt annyi ideje, hogy beálljon villanyszerelő-tanoncnak. A Smack, ahová 1973. júniusában meghívták, már jóval komolyabb kísérlet volt. Néhány héttel Rudd érkezése után új énekest találtak, Gary "Angry" Anderson személyében. A srác lejött az egyik próbájukra és azon nyomban be is vették a bandába. Később üzleti megfontolásból Buster Brownra változtatták a nevüket, mivel a Smack névhez túl sok negatív felhang társult (a szlengben többek között heroin valamint hígított kokain jelentése is ismert), és a drogozás a srácok egyikének sem tartozott kedvenc szabadidős elfoglaltságai közé. A Buster Brown koncertjein minden terítékre került. Játszották a Rolling Stonestól a Jumpin' Jack Flasht, a Facestől a Stay With Me-t, Elton Johntól a Saturday Night's Alrightot, Stevie Wondertől a Superstitiont, illetve Jeff Beck és Eric Clapton dalait. Mindehhez képzeljük el Anderson Rod Stewartra emlékeztető erős, reszelős hangját. Geordie Leach, aki decemberben csatlakozott a bandához, jól tudta, milyen különleges ritmusérzéke van Ruddnak. Geordie Leach: Phil arra született, hogy rock 'n' roll sztár legyen. Mindegy, honnan nézte az ember, ez az egy biztos volt. Kivételes ritmusérzéke volt, ezért akart mindenki vele zenélni. Képes volt összefogni az egész bandát. Ő változtatott azzá a nyugodt basszusgitárossá, aki ma is vagyok. Digger (Dallas "Digger" Royal, a Rose Tattoo dobosa ) mellett nagyon cifráztam a dolgokat. Phil egyszer viszont egyszer elmondta nekem, hogyan kell csinálni: Most nagyon figyelj rám! Úgy összerakjuk a ritmusszekciót, hogy senki sem állhat közénk. Ezt már akkor tudta, pedig még csak tizenkilenc volt.

Egy hónappal később Leach érkezése után felléptek a Sunbury'74 fesztiválon. Fényes nappal játszani 30000 ember előtt kicsit más, mint sötét klubokban zenélni néhány száz fős közönségnek. Mégis életük legjobb koncertjét adták, úgyhogy példa nélkül álló módon kétszer is visszatapsolták őket. Sunbury után egyre több meghívást kaptak, ezért csaknem 5 év után Rudd kénytelen volt felhagyni a villanyszereléssel, mivel nem tudta összeegyeztetni a Buster Brown fellépéseit és a nappali munkát. A Buster Brown durva utcai punk imázsa a Sharpie-k érdeklődését is felkeltette. Semmi kétség nem fért hozzá, hogy nem az ország akkoriban legnépszerűbb egytteséhez, a popzenét játszó Shyhookshoz akarnak hasonlítani. Vérbeli rock and rollt játszottak. Geordie Leach: Phil mindig is imádta az autókat. Az első kocsija, amivel a Buster Brown tagjait furikázta, egy sárga, négysebességes HK Monaro volt. Akkoriban nagyon menő verdának számított. Az apjának autószerelő műhelye volt.

Márciusban szerződést írtak alá a Mushroom Recordsszal. Júliusban kiadták első kislemezüket. Aztán szeptemberben és oktoberben felléptek a GTK-ben. 1974 végén felvették első lemezüket, Something To Say címmel. Ahogy a korábbi kislemeznek, ennek az albumnak is Lobby Loyde volt a producere. Egy viharos, 12 órás session alatt rögzítették a teljes anyagot. Anyagilag igencsak rosszul álltak, amit Rudd szóvá is tett. Rögtön bajkeverőnek bélyegezték. Ezek után novemberben ki is tették a szűrét. Az album 1975. januárjában került a boltokba. Érződött, hogy még nem találták meg saját hangjukat. A felvétel alig adott vissza valamit a koncertek nyers hangzásából. A Buster Brown még közel egy évig dolgozott, mielőtt végleg feloszlott.

A következő néhány hónapban Rudd az apja műhelyének udvarán mosta a kocsikat. Aztán a Coloured Balls tagja, Trevor Young jelentkezett nála. Young említette neki, hogy az AC/DCdobost keres, és azt javasolta, hogy nézzen le az egyik próbájukra. Rudd megkérte Geordie Leachet, hogy kísérje el, és hozzátette, hogy az együttes nem csak dobost, de basszusgitárost is keres. Geordie Leach azonban nem élt a lehetőséggel.

A próbatermet a Lansdowne Road-i ház halljában rendezték be. A srácok egytől egyig alsógatyában rohangáltak. Ruddnak ilyen körülmények között kellett bemutatkoznia. Nem kellett félteni őket, alaposan levizsgáztatták a dobost. Eljátszottak néhány számot a már felvett, és nemsokára a boltokba kerülő High Voltage-ről, és rock and roll klasszikusok is terítékre kerültek. Gyakorlatilag mindennel megpróbálkoztak, amiből kiderülhetett, Rudd elég húzosan tud-e dobolni. Elég gyorsan világossá vált, hogy megtalálták a megfelelő embert, és ott helyben bevették a bandába. Ígéretet tettek, hogy rendszeresen fel tud majd lépni velük. Rudd nagyon boldog volt. Nem gyakran botlik az ember olyan arcokban, mint Malcolm és Angus - nyilatkozta Matt Peiken a Modern Drummernek 1996. augusztusában. Eredetileg Bon akart dobolni, de mivel olyan jó hangja volt, ő maradt az énekes. Maga is dobos lévén Bon azonnal kiszúrta, ha tehetséges ütőssel találkozott. Baromira bejött neki Rudd minden modorosságtól mentes, letisztult játéka. Rudd helyzete megszilárdult a bandában. Egészen 1983-ig volt a banda tagja, ekorra viszont már nagyon megvolt zuhanva. Ruddra a Highway To Hell óta egyre nagyobb nyomás nehezedett. Bon halála talán még Angusnál is jobban megviselte. Ezt a terhet cipelte magával a Back In Black, sőt talán még a For Those About to Rock turnéja alatt is. Úgy éreztem teljesen kiégtem. - mesélte utóbbb. Malcolm számára egy személyes ügy tette be végleg a kaput. Rudd valami csúnya nézeteltérésbe keveredett valakivel, aki közel állt a Young-klánhoz. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Májusban, Nassauban aztán Malcolm és Phil csúnyán összekapott a történteken. A gitáros közölte vele, hogy az első géppel tűnjön el, és az ügyet ezzel lezártnak tekintette. Angus teljesen le volt törve. Volt még egy komoly probléma: Rudd csúnyán rácsúszott a drogokra, és teljesen kiégett.

Mióta Phil kikerült a zenekarból, Új-Zélandon, Rotoruában élt. A távozását követő hat évben nem fogott dobverőt a kezébe. Ennek ellenére elfoglalta magát, helikopterrel röpködött az új-zélandi tájak fölött, belevetette magát régi passziójába, az autóversenyzésbe, sőt még lővészversenyekre is járt, ahol gyakran nyert is. Igazán azonban csak akkor tért vissza belé az élet, amikor megépítette saját stúdióját, a The Mountain Studiost. Hosszú évek óta ez volt az első jele, hogy kezd visszatérni a kedve a zenéléshez. Helyi bandáknak adta ki a stúdiót, ő pedig hangmérnökként dolgozott. Egy zenekar, akik Rudd stúdiójában vették fel a számaikat, egész ígéretes produkcióval álltak elő. Rudd tisztában volt vele, hogy a következő lépés a turné és a promóció lenne. Mindezt a földkerekség egyik legnagyobb rockzenekarával szerzett tapasztalatai miatt tudta, és egész egyszerűen nem érezte elég erősnek magát, hogy visszatérjen a zenei élet körforgásába. Idővel azonban megszűntek ezek az ellenérzések, és mire az AC/DC1991-ben Új-Zélandra érkezett a The Razors Edge turnéval, Phil Rudd már készen állt a bevetésre.

Mikor 11 év kihagyás után Rudd a londonistúdióban újra a dobok mögé ült, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy még mindig varázslatosan tudnak együtt zenélni. Phil alakította ki az együttes jellegzetes dobstílusát - magyarázta Angus 1995-ben a Guitar újságnak. Phil visszatérésével az AC/DC-nek így két dobosa lett, ezért Chris Slade távozott. 1995augusztusában - miután a feleségével is megbeszélte a dolgot - Phil Rudd ismét csatlakozott az AC/DC-hez. Ezekkel a srácokkal tudtam kihozni magamból a legtöbbet. El sem tudom képzelni, hogy másképp is alakulhatott volna.